A zúzódás valamely kemény, tompa, esetleg lapos tárgynak testünkre gyakorolt hatása által, mint például ütés, lökés, esés vagy ráesés által keletkezik. A zúzódástól szétszakadhatnak a véredények is a bőrben, a bőr alatt és a belső szervekben. Néha zúzódás után a bőrön alig lehet valami csekély elváltozást látni. Ennek ellenére az mégis nagyon súlyos, sőt halálos is lehet.
Zúzódás nyomán rendszerint a bőr alatt vérömleny van. A sérült hely meg van duzzadva és a kiömlött vértől eleinte kékes-vörös színű. Ez a szin lassankint barna, sárga és zöldes lesz. A zúzódás fájdalommal és a mozgáskorlátozott voltával is jár. Első segélynél a sérült testrészt tegyük nyugalomba és rakjunk rá hideg vizes borogatást vagy jégtömlőt. Ha a sérülés például az agyat, a gyomrot, a máját érte, vagy általában valamely fontos szervet ért, hirtelen halált is okozhat, vagy legalább is súlyos tüneteket hozhat létre, például agyzúzódásnál, hányást, ájulást, tüdősérülésnél véres köpetet stb.
Ilyen esetben haladéktalanul küldjünk orvosért és amíg megérkezik, oldjuk ki a sérült ruháját és helyezzük el úgy, hogy a feje alacsonyabban legyen, mint a testének többi része. Locsoljuk meg hideg vízzel. A has sérülése esetén ne adjunk neki inni mindaddig, míg az orvos ezt meg nem engedi. Némi enyhülés céljából esetleg kis jéglabdacsot mégis nyújthatunk neki.
A rándulás leggyakrabban a bokán és a lábon fordul elő. Nem egyéb, mint az ízületi szalagok félreszhúzódása vagy szétszakadása, ami néha a csontvégek zúzódásával is egybe van kötve. Rendszerint nem jár veszedelmes következményekkel. Tünetei: fájdalom és a vérkiömlés okozta duzzanat. Ha nem okoz vérömlést az ízületben, a sérült csakhamar a lábára lép és állapota megjavul, ha ellenben ízületi vérömlés is történt, akkor nem tud a lábára állani.
Az első segítség az, hogy a sérült végtagnak nyugalmat biztosítunk és a rándulás helyére hideg vizes borogatást vagy jégtömlőt rakunk. A sérült mindaddig ne próbáljon járni, míg fájdalmat érez. A sérült végtag massza-lásának jó hatása szokott lenni, de masszázni csak akkor szabad, ha az orvos ezt megengedhetőnek találja.
A ficamodásra népiesen azt szokták mondani, hogy a csont kiugrott a helyéből. Tünetei a következők: Az ízületnek feltűnő és rögtön észrevehető alakváltozása van; a rendes mozgékonyság akadályozott; mozgatásnál heves fájdalom jelentkezik. A ficamodást az orvosnak kell helyreigazítania, erre tehát a laikus kísérletet se tegyen. Gondoskodjunk nyugalmas fekvésről, kössük fel széles kendővel a kificamodott végtagot és tegyünk rá az orvos megérkezéséig hideg vizes borogatást. Aztán ne késlekedjünk a helyreigazítással, mert az elhanyagolásból a sérültnek maradandó kára támadna.
Törés. A csontok ütés, lökés vagy esés következtében darabokra törhetnek. Ha az eltörött csont keresztülszakítja a bőrt és láthatóvá válik, nyílt törésről szólunk, ha pedig annak ellenére, hogy a csont eltörött, a bőr ép marad, a törést fedettnek vagy csak egyszerűnek nevezzük. Az egyszerű törés aránylag veszélytelen, de ha nem vigyázunk vele, megeshetik, hogy a törött csont hegye áttöri a fölötte lévő bőrt és az egyszerű törésből nyílt törés lesz. A nyílt törésnél pedig nagy a sebfertőzés veszedelme, ami esetleg a végtag teljes elvesztését vonhatja maga után.
Az eltört végtag látható módon elhajlik és megrövidül. A törés helyén rendellenes mozgathatóság van. A sérült fájdalomról panaszkodik, amely minden mozgási kísérletnél nagy mértékben fokozódik. Ha az eltört csont végei véletlenül egymáshoz érnek és egymás fölött súrlódnak, csontrecsegést lehet hallani.
A sérült részt nyugalomba kell helyezni és hideg vizes ruhával kell borogatni. A törzsön vagy fejen lévő sérülésnél kellő óvatossággal rendszerint el lehet szállítani a sérültet minden kötés nélkül is; ha azonban a törés a végtagon van, rögzítő kötésről kell gondoskodni. Ilyent kemény és megkeményedő anyagokból lehet készíteni. Az előbbi a sin-kötés, az utóbbi pedig a megkeményedő kötés. A síneket elő lehet készíteni, de lehet rögtönözni is például zsindelyből, vékony deszkából, kéregpapírból, szalmakötegekből, lécekből, botokból, főzőkanalakból stb.
A sérült végtagot kíméletesen és egyenletesen be kell pólyázni és a vattával, szénával, szalmával, mohával vagy kendőkkel előzőleg kipárnázott sínek közé kell tenni. Az elhelyezés után a síneket pólyamenetekkel, galanddal, szalaggal vagy akár zsebkendővel össze kell tartani.
Felkartörésnél a kart a kéznél fogva kíméletesen kihúzzuk és pólyával vagy kendővel odakötjük a törzshöz, hogy ne mozoghasson. Alkartörésnél a sínek közé helyezett kart háromszögbe hajlított kendővel a nyakba kötjük. Ha az egyik comb van eltörve, ugy járunk el, mint a felkartörésnél és odaerősítjük a törött combot az ép combhoz. Alszár törésnél a sérült alszárt odaerősítjük az épen maradt alszárhoz. Az elszállításnál arra kell ügyelni, hogy valaki a törés fölött és alatta is tartsa. Az esetleges sebet tisztán be kell kötözni úgy, hogy a kötés félre ne csússzék. A kiálló csontokat nem szabad visszanyomni. A vérzést pedig el kell állítani.
Súlyosabb esetben a beteget lakására, vagy az orvoshoz, vagy pedig kórházba kell szállítani. Városban rendszerint van külön ezen célra szolgáló betegszállító kocsi, falun azonban gyakran szekérre vagy hordágyra szorulunk. Ez utóbbit a lehetőséghez képest matracból, létrából, ajtószárnyból, lécekből, deszkákból, sőt esetleg faágakból is elkészíthetjük. A hordágyra úgy fektessük a sérültet, hogy a fájó testrészt megkíméljük. A sérültet ketten emeljék fel. Az egyik fogja meg a lábát, a másik pedig fogja a keresztcsontja és a válla alatt úgy, hogy a sérült esetleg körülkarolhassa a szállító egyén nyakát. Felemelni és letenni a sérültet lassan kell, mintegy ütemre. A szállításnál egyforma, lassú lépésekkel kell haladni.